Quantcast
Channel: speak no evil » IJhaven
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

SAIL Amsterdam 2015.

$
0
0

IMG_1873 (2)

Több helyen is beharangoztam (na jó, egyszer említettem) a múlt héten rendezett SAIL Amsterdamot, ami időközben hivatalosan Amszterdam legnagyobb 2015-ös rendezvénye lett, összesen 2,3 millió körüli nézővel (vagy látogatóval, ahogy tetszik).

Összehasonlításképpen: Budapestre tavaly összesen kb. 9,5 millió turista látogatott. Kicsit alma-körte comparison ez, mert a SAIL látogatóinak nagy része nyilván holland, a Budapesti statisztikákat képező turisták nagy része meg külföldi (az egynapos belföldi turizmust nyilván nem számolják ezekbe bele, csak akik vendégéjszakát is betolnak a rendszerbe)… Gondoltam a Red Bull Air Race-hez fogom hasonlítani a látogatószámot, de a 2009-es adaton kívül (650 ezer néző) nem találtam semmi hivatalos infót, az Index is csak annyit írt, hogy “több százezer”. Esetleg tekinthetjük azt, hogy hány budapesti szopott így vagy úgy (pl. a zaj miatt) az Air Race miatt, és akkor mondjuk kijön egy másfél milliós nézőszám… Cserébe az 50 vitorlás, ami a SAIL derékhadát adta, relatíve csöndes eszköz.

A rendezvény miatt egyébként átmenetileg lebontották az egyik Amszterdami hidat (a Jan Schaeferbrug-ot, ami a Java-eilandra vezet), és építettek helyette egy másikat (párszáz méterrel arrébb, egy pontonhidat), valamint az IJhaven környéke autós forgalom elől le volt zárva a buli idejére — cserébe az új alagút a Centraal Station alatt (Michiel de Ruijtertunnel) át volt adva a bringás forgalomnak. Szóval volt valamennyi nuisance, de vélhetően még a helyi lakosoknak sem annyira volt megterhelő.

Na szóval, SAIL.

Béreltünk egy hajót (12 személyes, a kapitány az alapfelszereltség része), és tettünk egy ilyen kört:

screenshot_20150825_075122

Mindenekelőtt: hajót bérelni fasza dolog, akkor is javasolt, ha nincs éppen SAIL Amsterdam (ami most újabb 5 évig nem lesz), egészen más Amszterdamot a vízről nézni, mint mellőle (máshonnan meg, ugye, nem igazán tudod):

IMG_1864

Nagyjából el is döntöttem, hogy egyszer veszek egy hajót. Ha csak heti egyszer járok vele pl. dolgozni, már megérte.

Sajnos úgy alakult, hogy “fura napom” volt (koncentrációhiány, helyette valami hülye ingerlékenység… ha tippelni kell, a Prednisolone hatása), úgyhogy életem legszarabb fotóit sikerült csinálni, de azért talán átjön, hogy milyen volt az IJhaven közepén végigringatózni a hajóforgalmidugóban, ezek között a gyönyörű vitorlások között:

Az útvonal Tall ships... tall ships everywhere Duck's eye view Én pl. szomáliai kalóznak öltöztem A holland haditengerészet két hadihajóval és egy tengeralattjáróval vett részt A négyárbócós Summertime pl. nem a hivatalos program része "Ne várjatok vacsorával, beállt az IJ" Útban a dugó felé Természetesen az 50 "tall ship" csak a hivatalos program volt; többszáz "nemhivatalos" vitorlás volt az IJ-on, köztük egész nagyok is Götheborg Stad Amsterdam, a SAIL Amsterdam zászlóshajója

Még egy dologról akartam megemlékezni, ez pedig a SAIL Amsterdam netes jelenléte: szuper!

Egyrészt van egy egészen jól használható weboldal, oké. Aztán van egy mobilapp, live cammel, meg ami még mobilon érdekelhet. A live camek Youtube live stream csatornák, még most is elérhetőek, bár a poszt írásának pillanatában épp tegnap hajnali “élőkép” megy… (Update: itt van a biztosan működő, hivatalos forrás.) De ha esetleg visszajönnének, Amszterdam kikötőit nézegetni akkor is jó, ha csak pár tíz hajó van rajtuk, szóval tessék csak tessék: 1, 2, 3, 4. Aztán volt Periscope közvetítés is, nem is kevés… talán először láttam hasznos felhasználását a Periscope-nak, tegye fel a kezét, aki elmondhatja ezt magáról! És persze Twitter és barátai. Szóval a SAIL Amsterdam alá remekül odatették az online médiát is.

Ja és még egy dolog: mint általában, most is érdemes volt forgatni a MarineTraffic.com-ot, minden hajógeek Yellow Pages-ét:

Indul be IJhavenből a Welcome Parade... A Stad Amsterdam mögötti nagy lila hajó a Brunel, a VOLVO Ocean Race 2. helyezettje Az IJmeer-en is jöttek be hajók, nagyon szép látvány volt SAIL Amsterdam csúcsforgalom Vége a bulinak, mennek haza a résztvevők

Hát ilyen volt ez a SAIL Amsterdam, 5 év múlva saját hajóval ugyanitt! Az IJhaven addig újra a GVB kompok otthona.

screenshot_20150823_221158

 

 


Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Latest Images

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

HANGAD

HANGAD

MAKAKAALAM

MAKAKAALAM

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Vimeo 10.6.2 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.2 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.

Trending Articles


Mariquitas para colorear


Tiburon para colorear


Long Distance Relationship Tagalog Love Quotes


Tropa Quotes


Hugot Lines 2020 Patama : ML Edition


RE: Mutton Pies (mely)


Ang Nobela sa “From Darna to ZsaZsa Zaturnnah: Desire and Fantasy, Essays on...


EASY COME, EASY GO


Version 0.8.5 – Peb txhawb tus Lao heev


Hato lada ym dei namar ka jingpyrshah jong U JJM Nichols Roy (Bah Joy) ngin...





Latest Images

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.

HANGAD

HANGAD

MAKAKAALAM

MAKAKAALAM

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Doodle Jump 3.11.30 by Lima Sky LLC

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.

Vimeo 10.6.1 by Vimeo.com, Inc.